Kik vagyunk

Albert atya

„Emberfia, őrállóul rendeltelek” (Ez 3,17)

(beszélgetés Kovács Albert volt provinciális atyával)


A megszólaltatottak közül természetesen nem maradhatott ki jelenlegi tartományfőnök atyánk. Hiszen az utóbbi években ő lehetett tartományunk örömeinek és vajúdásának legközvetlenebb tanúja, aki nemcsak egyetlen közösség tagjaként, hanem a tartományhoz tartozó valamennyi közösség felügyelőjeként élte-éli át az újrakezdés utáni fejlődés eredményeit és nehézségeit. Ebben a vele való beszélgetésben egyaránt vall saját magáról – arról, hogy az Isten miként édesgette őt a Kármel földjére -, de arról is, hogy az ő személyes életében megjelenő Isten hogyan nyilvánítja ki jelenlétét és akaratát Rendünk és tartományunk családjának történetében, jelenében és a jövő kihívásaiban egyaránt.


- Albert atya, mondanál valamit először arról, hogy személy szerint miként kerültél kapcsolatba a Kármellel?

- Győri vagyok, győri bencés diák voltam. De az a pap, aki a legnagyobb hatással volt rám, a hittanárom – egy kármelita volt: Hirsch Sándor Albert. Ő káplánként tevékenykedett abban az egyházközségben, amelyhez tartoztam. Ő volt a szerzetesek feloszlatása előtti utolsó novíciusmester a Kármelben.

- Így már gyerekkorodban kármelita akartál lenni?

Kategória: 

Kázmér atya

„Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad” (Fil 4,13)

            Ebben a beszélgetésben egy olyan kármelita atyával ismerkedhetünk meg, aki még a szerzetesrendek feloszlatása előtt lépett a Kármelbe. A feloszlatás alatt – mint sokan mások – ő is a kolostort elhagyva a világban élt, a világi hívők munkájával kereste kenyerét. Bensőleg azonban mindig hűséges maradt kármelita hivatásához. Életével, tanúságtételével arra ad nekünk példát, hogy az ember hűséges lehet gyerekkorában felismert hivatásához a közben egészen megváltozott külső körülmények közepette is, ha hivatásával a mindenhol megélhető önátadást kifejezését éli a mindenhol jelen lévő, hozzánk mindig hűséges Isten felé. A kármelita atya nevét kérésére nem közöljük. Tulajdonképpen úgysem a tanúságtevő személye a legfontosabb, hanem inkább az, Aki bennünk a jót annak idején elkezdte, s Aki - ha mi is hűségesek maradunk hozzá -, be is fejezi Krisztus Jézus napjáig (vö. Fil 1,6).


- Atya, mondanál először arról néhány szót, hogy miként ismerted meg a Kármelt?

Kategória: 

Szerápion testvér

„A szív bőségéből szól a száj” (Mt 12,34)

Szerápion testvérünk – világi nevén Lukácsi Pál – 2001 őszén hunyt el gyenesdiási házában, ahol a születésétől kezdve beteg testvérével élt. Bármennyire is szerette a testvéri közösséget, de - hogy rá szoruló testvérét ápolhassa - kinntartózkodási engedélyt kért és kapott a rendi elöljáróktól. Minden nap a keszthelyi Kármelbe járt a reggel 7 órai szentmisére, amíg a rajta elhatalmasodó betegség megengedte. Nagyon szerette a rendi növendékeket, és nagy örömére volt, ha felkerestük őt a rendháztól két kilométerre fekvő otthonában. Egyszerűsége, a sok szenvedés ellenére is örökre derűs lelke felejthetetlen emléket hagyott mindazok szívében, akik Isten kegyelméből ismerhették őt. Öreg kora ellenére is állandóan azt sugározta egész lénye, hogy milyen öröm a Szűzanya választott gyermekeként a Kármel családjához tartozni! Halála előtt két évvel készült vele ez a szívhez szóló beszélgetés.

- Szerápion testvér, hogyan került a Kármellel kapcsolatba?

- Hát, ugye, kiskoromtól kezdve szerettem volna mindenképpen pap lenni. Szüleimmel együtt Tényőn laktunk. De nem volt nekik pénzük a taníttatásomra. Hát aztán így erről a vágyamról le kellett tennem. Fiatalemberként Győrbe kerültem, szabó mellé segédnek, hogy kitanuljam a szabómesterséget. Aztán hát, győri tartózkodásom alatt minden nap a Kármelbe jártam szentmisére. Grácián atyánál szoktam gyónni.

- Hogyan érlelődött meg a kármelita hivatása?

Kategória: 

Veronika nővér

„Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?” (Róm 8,35)

            Az alábbi beszélgetés egy olyan kármelita nővérrel készült, aki a szerzetesek feloszlatása utántól egészen napjainkig kolostoron kívül élte-éli hivatását. Hogy milyen körülmények között és hogyan őrizte magában az Istentől kapott hivatását: erről tanúskodnak megható egyszerűségből és mélységből fakadó szavai. Tanúságtétele – melynek a szerzetesek és a világban élők számára egyaránt van mondanivalója – ragyogó illusztrálása annak Az alapítások könyvében olvasható mondatnak, amelyet a szentanya így fogalmazott meg: „Aki igazán szeret, az mindenütt szeret, s mindig Kedvesére gondol” (5,16). A legfontosabbtól ugyanis – az első szerelem Szerzőjének szeretetétől és az iránta való hűségtől – senki és semmi nem tudta eltántorítani kármelita nővérünket: még a feloszlatás utáni hányattatott körülmények, de még a betegség sem.  

            A kedves nővér nem akarta, hogy nevét nyilvánosságra hozzuk. Nem illene ez egy szegény kis kármelita nővérhez – mondta -, akinek élete nem a kolostor magányában, hanem a kolostoron kívüli pusztaságban van elrejtve Krisztussal Istenben (vö. Kol 3,3).  A vele való beszélgetés közléséhez azonban – szelíd erőszakosságomra - mégis hozzájárult. Azt ugyanis nem tagadhatja meg másoktól, hogy Isten szeretetének hatalma – mely őbenne sem maradt meddő (vö. 1Kor 15,10) – egyre inkább mindenki előtt ismertté válhasson.

 

Kategória: 

Julianna nővér

A világban, de nem a világból… (vö. Jn 17,11. 14)

(Beszélgetés a VÉK egyik tagjával)

            Julianna nővér – egy kétgyermekes özvegy édesanya - az egyik Világban Élő Kármel-közösség vezetője. Szavai egy Isten által mélyen megszólított személyt ismertetnek meg velünk, aki kármelita hivatását nem kolostorban, hanem a világban éli meg. Tanúságtételéből kitűnik, hogy a kármelita lelkiség nem csak világtól elvonult szerzetesek-szerzetesnők számára lehet az élő Istennel való egyre mélyebb találkozás iskolája, hanem olyanok számára is, akik családi életük örvendetes és fájdalmas eseményei és körülményei közepette nyílnak meg az Istennel való barátságra és annak ápolására, valamint arra, hogy a rájuk bízottak is felismerjék az életükben jelen lévő Istent.  

 

            - Miként került kapcsolatba a kármelita lelkiséggel?

Kategória: 

Ancsa

 A Kármel az élő Istennel való találkozás helye (vö. 1Kir 17-18)

            A Kármel nagy családjához tartozók között egy olyan fiatallal is szerettem volna elbeszélgetni, aki még semmilyen fogadalommal vagy ígérettel nincs elkötelezve a kármelita lelkiség megélésére, de akit a éppen a Kármelen keresztül szólított meg Isten. Így esett a választásom Annára, aki egy 26 éves diplomás lányként egy budapesti szállodában dolgozik. Válaszaiból nem csak a korához illő fiatalosság, hanem az Istentől való, még csak a közelmúltban történt megszólítottság tapasztalatának frissessége is mélyen kiérezhető. Szavai abban a meggyőződésemben erősítettek meg, hogy a Szent Illés prófétai örökségét magáénak valló Kármel ma is az élő Istennel való találkozás helye.  

            - Mesélj valamit családodról. Vallásos családba születtél?

Kategória: 
Subscribe to RSS - Kik vagyunk