Románcok

A megtestesülés

1. Mikor végül jött az idő,
Amelyben végre meg kellett
Szabadulni az arának,
Ki nehéz igát nyögött,

2. Azon törvény súlya alatt,
Melyet Mózes tett reá,
Az Atya gyöngéd szeretettel
Ilyetén módon beszélt:

3. „Látod, Fiam, a te arád,
Kit képedre alkoték,
Mindabban, mi rád hasonlít,
Szépen illik tehozzád.

4. Azonban a testben elüt,
Egyszerű léted nem bírja,
Pedig teljes szeretetnek
Olyan az ő törvénye,

5. Hogy hasonlóvá legyenek
A szerető s az, kit szeret,
Mert a nagyobb hasonlóság
Nagyobb öröm forrása.

6. Ez tehát a te arádban
Igen nagyra nőne, ha
Téged hasonlónak látna
A testben is, mely övé.”

7. „Az én akaratom a tiéd, -
Felelé rá a Fiú -
S az én dicsőségem az, hogy
Akaratod az enyém.

8. Nekem, Atyám, megfelel az,
Amit Felséged kimondott,
Mert ily módon a jóságod
Annál jobban kitűnik.

9. Látni fogják hatalmadat,
Igazságod, bölcsességed,
Én majd hirdetem világgá,
És magyarázom nekik
Szépséged és kegyességed
S királyi felségedet.

10. Megkeresem, majd arámat
És magamra rám veszem
Szenvedésit és bajait,
Melyek úgy elgyötörték.

Kategória: 

Akkor hívta az arkangyalt

Akkor hívta az arkangyalt,
Kinek neve Gábriel,
S elküldé egy kisleányhoz,
Kinek neve, Mária.

Kinek beleegyeztével
Létrejött a nagy titok,
Melyben a Szentháromság az
Igének testet adott.

És bár hárman viszik végbe,
A mű egyben létesült,
És megtestesült az Ige
Máriának méhében.

S kinek eddig csak Atyja volt,
Édesanyát is kapott,
De nem ugyanolyan módon,
Mint ki férfitól fogant.

Mert ő csak az ő méhéből
Vette a szervezetét,
Amiért Isten és az ember
Fiának nevezteték.

Kategória: 

Mikor végre

1. Mikor végre jött az idő,
S meg kellett születnie,
Úgy, miként a jegyes szokott,
Jött ki nászi terméből.

2. Ölelkezve arájával,
Kit karjaiban tarta ő,
Őt pedig az édesanyja
Egy jászolba helyezé.

3. Néhány állat közepette,
Mely éppen akkor ott vala,
Emberek daloltak neki
És az angyali karok.

4. Megülve a lakodalmat,
Mely kettejük közt létrejött,
Isten pedig a jászolban
Sírt és nyögdécselgetett:

5. Ékszere ez az arának,
Amit a nászán viselt,
Az Anya meg csodálkozott,
Látva e szerepcserét:

6. Emberkönnyet sír az Isten,
Míg az ember úgy vigad,
Mind a kettő oly szokatlan,
Egyikben és másikban.

Kategória: 

Efféle és más imákban

Efféle és más imákban
Hosszú idő tellett már,
De az utolsó években
Nagyra nőtt a buzgalom.

Mikor az agg Simeonban
Fellobogott az a vágy,
És Istent ő arra kérte,
Hadd láthassa e napot.

Így azután a Szentlélek
A jó aggnak azt felelte,
Hogy a szavára ígéri,
Addig nem lát majd halált,

Míg csak nem látja az éltet,
Mely felülről száll alá,
S nem veszi saját kezébe
Az Úristent, Őt magát.

S nem tartja őt karjaiban
S szívéhez nem szorítja.

Kategória: 

Abban a boldog reményben

Abban a boldog reményben,
Mely felülről szállott rájuk,
Szenvedésüknek unalma
Könnyűvé lett számukra.

De a halasztódó remény
S a növekvő epedés:
Jegyesükkel együtt lenni:
Folytonos kín rájuk nézve.

Éppen azért imádsággal,
Sóhajokkal, siralmakkal,
Könnyekkel és sóhajokkal
Ostromolták éjjel-nappal:

Hogy végre is adja már meg
Nekik az Ő társaságát.
Az egyik így szól: „Ó bár lenne
Én időmben boldogság!”

Másik mondja: „Végezz, Uram,
Küldd, kit akarsz küldeni.”
Mások: „Ó, bár zúzná össze
Az egeket s láthatnám

Szemeimmel, mint leszállasz,
S megszünnének könnyeim,
Hullasd felhő már felülről,
Mert a föld kívánja Őt.

Nyíljék végre már a föld meg,
Mely eddig csak tövist hozott,
S teremje meg a virágot,
Melytől virágozni fog.”

Mások mondják: „Ó, a boldog,
Ki majd akkor élni fog,
S megláthatja majd az Istent,
Saját testi szemével.

Érintheti a kezével,
Járhat az oldala mellett,
Élvezheti a titkokat,
Miket akkor alapít.

Kategória: 

Legyen hát így

„Legyen hát így, - mond az Atya,
Szerelmed megérdemelte,”
S e szóban, mit kimondott,
Létre jöve a világ,

Palotául az arának,
Bölcsen megépítve azt,
Amelyet két emeletre,
Felső- s alsóra oszta szét.

Az alsóba végtelen sok
Különfélét helyezett,
Míg a felsőt díszítette
Dúsan drágakövekkel,

Hogy az ara ne felejtse,
Ki is az ő Jegyese.
A felsőben helyezte el
Az angyalok karait.

Az emberi természetet
Az alsóba tette le,
Mivel összetétel folytán
Kissé kisebb értékű.

De habár a lényeg és a lak
Ilyen módon osztva van,
De azért mindez a teste
Az említett arának.

Egyazon Jegyes szerelme
Egy arává teszi őket:
Azok ott fent birtokolják
Jegyesüket boldogságban

A lentiek a reményben,
Mit beléjük a hit önt,
Biztosítva, hogy idővel
Dicsőíti őket is.

És hogy alacsonyságukat
Ő maga emeli fel,
Úgyhogy azt majd senki többé
Bennük le nem szólhatja.

Mert mindenben hasonlóvá
Lesz majd Ő is hozzájuk,
S eljövend Ő majd közéjük
S közöttük lakozni fog.

És hogy Isten emberré lesz,
Az ember meg Isten lesz,
És velük fog társalogni,
Eszik-iszik majd velük.

Kategória: 

Arát, ki téged szeressen

„Arát, ki téged szeressen,
Akartam, Fiam, tenéked adni
Ki értéked által megérdemelje,
Hogy társaságunkban résztvehessen.

Asztalunknál egyék kenyeret,
Ugyanazt, amelyből én eszem,
S megismerje a javakat,
Amiket Fiamban bírok Én,
S velem együtt hálálkodjék
Szépségedért, hatalmadért.”

„Nagyon köszönöm néked, Atyám,
Felelé erre a Fiú,
Az arának, kit nekem adsz majd
Fényemet adom neki.

Hogy ama fényben megismerje,
Mekkora az én Atyám,
S a lényeget, amelyet bírok,
Miképpen kaptam tőle én.

Pihentetve karjaimban,
Szerelmedben ölelem őt,
És örökös boldogságban
Jóságod dicséri ő.”

 

Kategória: 

A végtelen szeretetben

A végtelen szeretetben
Mely kettejükből kiáradt,
Gyönyörűséges szavakat
Mond az Atya a Fiának.

Oly mélységesen gyönyörűt,
Hogy azt senki sem érthette,
Csak a Fiú, az élvezte,
Mint akire tartozott.

De amennyire megérthető,
Azt ilyképpen mondotta:
„Misem elégít ki, Fiam,
Mint csupán társaságod.

S ha van, ami kielégít,
Azt is Tebenned keresném,
Ki Tehozzád leghasonlóbb,
Az van leginkább kedvemre.

S aki hozzád nem hasonló
Bennem semmit sem találna
Tebenned van boldogságom,
Ó élete életemnek.

Fény vagy Te az Én fényemből,
Te vagy az Én bölcsességem,
Te vagy lényem tükörképe,
Kiben örömem telik.

Aki Téged szeret, Fiam,
Annak magam’ adom oda,
S szeretetemet irántad,
Magát belé helyezem,
Azért, mert ő azt szereti,
Kit annyira szeretek.”

 

Kategória: 

Kezdetben létezett

Kezdetben létezett
Az Ige s Istenben élt,
Akiben a boldogságot
Végtelenül bírta.
S maga az Ige Isten vala,
Ki „Kezdet”-nek nevezteték,
Ő lakott a „Kezdet”-ben
S kezdete nem létezék.
Ő lévén maga a kezdet,
Azért nem volt kezdete,
Az Igét Fiúnak hívták,
Mert „Kezdet”-től születék.
Mindig Ő nemzette őt,
És mindig is nemzi Őt,
Neki adja állagát
És mindig megtartja azt.
S így a Fiú dicsősége
Az, mely Atyjában vala
S az Atya minden dicsőségét
A Fiúban birtokolja.
Mint szeretett a szeretőben,
Egyik a másikban marad,
S a szeretet, mely őket köti,
A Szentlélekben egyesül.
Az egyikkel és másikkal,
Egyenlőségben, hatalomban,
Három személy és egy szeretet,
Vala mindhármuk között.
Mindhármukban egy szeretet,
S egy szerető tette őket
S a szerető a szeretett,
Kiben mindegyikük él.
A lényeg, mit hárman bírnak,
Mindenegyes bírja azt,
S mindegyikük szereti azt,
Aki e lényeget bírja.
E lényeg az mindenegyes
S maga teszi eggyé őket,
Érthetetlen kapcsolatban,
Mely szóval ki nem mondható.
Ezért olyan véghetetlen
A szeretet, mely összefűzi,
Mert egy szeretet háromé
S lényegükkel azonos.
Minél egyebb a szeretet,
Annál nagyobb szeretet.

Kategória: 
Subscribe to RSS - Románcok