Az irgalmasság arca kármelita szemmel

 Péceli Bence Imre OCD írása

Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévének meghirdetésekor, egy bullát adott ki, amelyben felhívja a figyelmet azokra a lényegi igazságokra, amelyek rávilágítanak az irgalom mibenlétére, és segítséget adnak ahhoz, hogy ezt a szentévet valóban tudatosan éljük végig. Az irgalmasság természetesen elsősorban Isten tette, ahogy a szeretetét gyakorolja az ember irányába. Isten irgalmas szeretetét befogadva az ember is irgalmassá válhat, sőt irgalmassá kell válnia. A Ferenc pápa által megfogalmazott igazságok sok helyen előbukkannak kármelita szentjeink leírt tapasztalataiban is, melyek megerősíthetik a pápa gondolatait, és tovább is vezethetnek bennünket abban, hogy Isten irgalmas szeretetét befogadjuk, azt értelmezni és értékessé tudjuk tenni, és általa mi is irgalmassá váljuk embertársaink irányában.

A pápa a bulla elején meghatározza az irgalmasság legfontosabb tulajdonságait. „Állandóan szemlélnünk kell az irgalmasság misztériumát. Ez számunkra az öröm, a derűs nyugalom, és a béke forrása. Üdvösségünk feltétele. Irgalmasság: a szó, amely kinyilatkoztatja a Szentháromság misztériumát. Irgalmasság: a végső és legnagyobb tett, amellyel Isten elénk siet. Irgalmasság: az alapvető törvény, amely minden ember szívében ott lakik; aki őszintén tekint a testvérére, amely egyesíti Isten és az embert, mert kitágítja a szívét arra a reményre, hogy bűneink korláta ellenére mindenkor szeretnek bennünket.” (MV 2)[1]

Isten irgalmas szeretetét mindörökké éneklem

 Kármelita szentjeink közül nem egy adja önéletrajzának mottójául és céljául Isten irgalmának megéneklését. Avilai Szent Teréznél ez például így hangzik. „A Te végtelen irgalmad máris jóra fordította ez a rosszat, s minél nagyobb volt ez a rossz, annál fényesebben ragyog azzal szemben a Te irgalmasságod. Ó mennyi okom van nekem arra, hogy mindörökkön énekeljem azt. Esedezem, hozzád, Uram Istenem, add, hogy csakugyan így legyen; hogy vég nélkül zenghessen ezt az éneket, hiszen nekem oly rendkívül nagy kegyelmeket adtál, hogy elcsodálkoznak rajta, akik látnak. Engem pedig sokszor magamon kívül ragadnak, hogy így annál jobban dicsőíthesselek.” (Ö 14,10) Teréz ebben az idézetben nemcsak azt fogalmazza meg, hogy a vágya, hogy Isten irgalmáról beszélhessen, hanem azt is állítja az irgalmasság révén kapott ajándékok akkora örömöt okoznak neki, hogy kiléptetik önmagából és így képessé teszik őt az igazi szeretetre.  Az elragadtatás misztikus kegyelmét többször éppen akkor tapasztalja meg, amikor rádöbben arra, hogy Isten milyen sok bűntől szabadította meg őt. Ez valóban szép szimbóluma annak, hogy miután Isten levette rólunk bűneink terhét olyan könnyűvé válunk, hogy felrepülünk, vagy másképpen nézve semmi sem választ el bennünket attól, hogy Istennél és Istennel legyünk, ezért kiragadtatunk önmagunkból.[2]

Lisieux-i Szent Teréz önéletrajzának elején így fogalmazza meg az írás okát. „Jézus megértette velem, hogy csak úgy leszek kedves előtte, ha egyszerűen engedelmeskedem; egyébként is csak azt kezdem meg, amit majd folytatnom kell egy örökkévalóságon át, – énekemet az Úr irgalmáról!!!…” [3]

Isten irgalmának megtapasztalása Kis Szent Teréz szívét is kitágította egy hatalmas reményre: remélni mindig, remélni a legvégsőbbig. Ennek a reménynek az alapja Isten határtalan irgalmassága, melyet, Ferenc pápa így ír körül a bullájában: „A bűn súlyosságára Isten a megbocsátás teljességével válaszol. Az irgalmasság mindig felülmúl minden bűnt, és senki sem állíthat konkrét határokat a megbocsátó Isten szeretet elé.” (MV3) – Ez adja a legnagyobb reményt  Lisieux-i Szent Teréz számára, amit Önéletrajzának a végén így fejez ki: „Igen érzem, hogy még akkor is, ha minden bűn, amit egyáltalán elkövetni lehet az én lelkemet terhelné, mennék bűnbánattól megtört szívvel, hogy Jézus karjába vessem magam, mert tudom, hogy szereti  a tékozló fiút, aki visszatér hozzá.” [4]

A kármelita szentek sem valamiféle homályos légből kapott istentapasztalat által bizonyosodtak meg arról, hogy az ő számukra is van irgalom, hanem megtalálták az irgalom forrását Jézus Krisztusban. Ez a cselekedet fejeződik ki Ferenc pápa bullájában. „Ha Jézusra és az ő irgalmas arcára szegezzük tekintetünket, képesek leszünk befogadni a Szentháromság szeretetét. Jézus azt a küldetést kapta az Atyától, hogy a maga teljességében nyilatkoztassa ki az isteni szeretet misztériumát: Isten a szeretet” (1 Jn 4,16) [MV 8].

Avilai Szent Teréz egy Jézus szenvedését ábrázoló műalkotást szemlélve ébredt rá arra, hogy Isten milyen irgalmas és áldozatos volt azért, hogy őt megmentse. Ezen szemlélet vezette el őt a megtérésre. Nem hiába ajánlja oly sokszor az írásaiban, hogy „tekintsünk fel a megfeszített Jézusra” vagy egyszerűen csak nézzük Őt, ahogy getszemáni kerttől kezdve több állomáson keresztül szeretetből értünk szenved.

Lisieux-i Szent Teréz is egész életében kisgyermekkora óta ezt gyakorolta: Jézus arcát, az ő irgalmas szeretetét szemlélte. Emlékezhetünk a karácsonyi megtérésére 13 éves korában: „Ezen az éjjelen, mikor gyengévé és szenvedővé vált irántam való szeretetből, engem erőssé és bátorrá tett, rám adta a fegyverzetét,…”[5]

Isten irgalmából élek

 Avilai és Lisieux-i Szent Teréz is megértik, hogy Isten irgalmas szeretete nélkül az életük nem érne semmit. Nagy Szent Teréz ezt így fogalmazza meg egy talán már jól ismert és sokat idézett vallomásában. „Tulajdonképpen vérkönnyeket kellene sírnom, a szívemnek kellene meghasadni – s még ez sem volna elegendő fájdalom a fölött, hogy később oly súlyosan vétkeztem ellened. Úgy látom most, igazam volt, hogy nem akartam ebben a nagy méltóságban részesülni, tekintve, hogy később annyira visszaéltem vele! Ellenben Te, ó én Uram, szívesen vállalkoztál arra, hogy körülbelül húsz éven át – mert ennyi ideig éltem vissza ezzel a kegyelemmel – tűrjed sértegetéseimet, csak azért, hogy végül mégis észre térjek (…)Mindez pedig azért történt, ó én Jegyesem, hogy kitűnjék, ki vagy Te, és ki vagyok én? Mert bizony igaz, nem egyszer csökkenti a bűneim fölött érzett fájdalmamat az a gondolat, hogy legalább alkalmul szolgáltak végtelen irgalmad megnyilvánulására.” (Ö 4,3) Teréz itt ebben az idézetben Isten irgalmát nem csak bocsánatként értelmezi, hanem türelemként is. Ez a gondolat Ferenc pápánál is megtalálható. „«Türelmes és irgalmas» – ez a fogalompár gyakran előfordul az Ószövetségben Isten természetének bemutatására.” (MV 6)

Kis Szent Teréz is a maga mélységében érti meg Isten irgalmát: „Nem érdemem tehát, hogy nem szolgáltattam ki magam a teremtmények szeretetének, mert csak a Jó Isten nagy irgalma óvott meg attól! Beismerem, hogy Nélküle ugyanúgy lezuhantam volna, mint Mária Magdolna és Urunk Simon farizeushoz intézett személyes szavai nagyon édesen visszahangoznak a lelkemben. Tudom: akinek kevés bocsátatik meg, kevéssé szeret, de az is tudom, hogy Jézus nekem többet bocsátott meg, mint Szent Magdolnának, mert már előre megbocsátott, megakadályozva abban, hogy elessem.”[6] Itt Teréz példaként beszél két apáról. Az egyik, úgy segít a fián, hogy meggyógyítja a sebét miután megbotlott egy kőben, a másik pedig elveszi a követ a gyermeke útjából, hogy ne essen el. Teréz e második apa gyermekével azonosítja magát. Nos tehát, én vagyok ez a gyermek, egy olyan Atya előrelátható szeretetének a tárgya, aki nem az igazak, hanem a bűnösök megváltására küldte el az Igéjét. Akarja, hogy szeresse, azért, mert megbocsátott nekem, nem sokat, hanem MINDENT. Nem várta meg, hogy nagyon szeressem, mint Mária Magdolna, hanem azt akarta, hogy tudjam, mennyire szeret Ő engem, kimondhatatlan előrelátható szeretettel, avégből, hogy én most eszeveszetten szeressem Őt!”[7]

Teréz valóban befogadja Isten irgalmas szeretetét és megnyílik a Szentháromság számára: felajánlja magát a Szentháromságos Isten Irgalmas Szeretetének: „Ó én Istenem! Boldog Szentháromság, vágyom arra, hogy Téged szeresselek és Szerettesselek – kezdi az imádságát. Majd később: FELAJÁNLOM MAGAMAT, MINT A TE IRGALMAS SZERETETED EGÉSZEN ELÉGŐ ÁLDOZATÁT.”[8]

Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet kármelita nővér is mélyen megtapasztalta Isten irgalmát. Egyik levelében így tanúskodik Isten irgalmába vetett mély hitéről:„Szeresd nyomorúságodat, mert biztos, hogy Isten ezen keresztül gyakorolja irgalmát.”[9]  Egy másik esetben pedig így elmélkedik: „Ha minden pillanatban el is esem, a bízó hitben felemeltetem magam Vele és tudom, hogy Ő megbocsát[10] (…) megszabadít minden nyomorúságomtól, mindattól, ami útjába áll az isteni működésnek (…) egyedül az Isten szeretetébe való hitre kell támaszkodni.”[11]

Ezek a megfogalmazások csak a megváltás titkának megértéséből születhettek. Furcsa dolognak tűnik, hogy valaki a saját nyomorúságát, bűnét szeresse, mikor Istenhez akar közeledni. A megváltás titkát, Jézus kereszthalálának mélységét a 41. zsoltár szimbólumával fejezi ki: „Örvény kiált az örvénynek.” (Zsolt 41,8) Ott egész mélyen történik az isteni összeütközés, amiben a mi semmiségünk, nyomorúságunk örvénye megtalálható lesz az egészen végtelenül irgalmas Isten örvényével szemben. Mi szeretetben leszünk kicserélve”[12]

1906. nyarán pedig, mikor halálos betegségének végső stádiumához közeledik édesanyjának tanúságot tesz Isten szeretetéről: „Ó látod, van egy szó Szent Pálnál, ami életemnek mintegy összefoglalása, és amit le tudnék írni minden egyes pillanatára: propten nimiam caritatem ( Ef 2,4). Igen mindegyik a kegyelem pillanata, amiért engem „túlságosan” szeretett”[13] Ez a túlzó szeretet pedig mi más lehetne, mint az isteni irgalmasság megtapasztalása.

Az irgalmasságot tegyük életprogramunkká

Ferenc pápa leszögezi azt is, hogy az irgalmasság évében, az irgalmasságot életprogramunkká kell tennünk. „Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” – idézi a pápa az evangéliumot. „Ez az életprogram, annyira nehéz, – folytatja a pápa – amennyire örömmel és békességgel teljes.” (MV 13 vö. MV 20)

Avilai Szent Teréz a Tökéletesség útjában teszi világossá, hogy aki befogadta Isten irgalmas szeretetét az már természetesen irgalmas a másik felé is. „Én legalább nem tudom elhinni, hogy egy lélek, amely oly közel jutott a személyes Irgalomhoz s ott megértette saját mivoltát s azt, hogy mily sokat bocsátott meg neki az Úristen: hogy, mondom, az ilyen ne legyen képes azonnal és a legnagyobb készséggel megbocsátani, és ne tudjon rögtön a legszívélyesebben érintkezni azzal az emberrel, aki őt megsértette. Tekintve ugyanis azt a sok vigasztalást és kegyelmet, az isteni szeretetnek annyi zálogát, amelyben ő részesül: öröme telik abban, hogy alkalma nyílik szeretetét valamiben kimutatni.” (TU 37,12)

Kis Szent Teréz nem egyszerűen csak a tetteivel vált irgalmassá, hanem az egész létével. Fiatalkorában imádkozni kezdett egy gyilkos megtéréséért, mert bízott az Úristen megbocsátó irgalmában. Ezt a merészséget a megfeszített Jézusra tekintve nyerte. „Egy vasárnapon, egy olyan fényképet nézegetve, amely, a kereszt függő Jézust ábrázolja, szíven ütött, hogyan folyik a vér az egyik kezéből, nagyon fájt arra gondolnom, hogy ez a vér a fölre hull, anélkül, hogy bárki is felfogni iparkodnék, és én elhatároztam, hogy lélekben ott fogok állni a Kereszt lábánál, hogy összegyűjtsem az onnan aláhulló isteni harmatot, megértve, hogy ezután a lelkekre kell széthintenem azt…”[14] Evvel a cselekedetével az isteni irgalomnak irgalmazásnak közvetítőjévé vált, melyet leginkább a hívő imádsággal tudott gyakorolni. A hívő imádság tette őt képessé arra, hogy megtalálja a hivatását. Az Egyház szívében a „szeretetnek lenni” hivatás úgyis is értelmezhető, hogy az Egyház szívéből származó „Irgalommá válik”.

Az a lélek, aki Istennel egyesül és így közvetíti Isten irgalmas szeretetét, azért a mindennapokban harcokat vív meg önmagával és más nehézségekkel szemben. Ferenc pápa is hangsúlyozza azt, hogy az irgalom gyakorlása erőfeszítést igényel. „Az irgalmasság is egy olyan elérendő cél, amely erőfeszítést és áldozatot kíván.” (MV 13) Aki tehát az irgalmasságot éli, az elsősorban Jézus Krisztusra hagyatkozik az ő irgalmas szeretetét továbbítja, de részt is vállal Jézus áldozatából. Kis Szent Teréz a közösségi élet mindennapi harcaiban élte át ezt. „Ó most megértettem, hogy a tökéletes szeretet a mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy cseppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet a szemünk láttára gyakorolnak, főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva.” [15]

Avilai Szent Teréz szerint pedig csak az lehet szemlélődő ember, aki vállalja az irgalmas szeretettel járó szenvedéseket. „Fontoljátok meg továbbá, nővéreim, hogy azt mondja: ,,Miképpen mi is megbocsátunk”, vagyis hogy, amint mondottam, bocsánatunkat bevégzett ténynek tekinti. Vizsgáljátok meg tehát alaposan, vajon az ilyen kegyelmek után, amilyenekben a lélek az imádság és pedig főleg a tökéletes szemlélődés folyamán részesül, megvan-e bennetek a teljes készség megbocsátani nemcsak ezeket a jelentéktelen, úgynevezett sértéseket, hanem igazi, súlyos sérelmeket is, s vajon, ha erre alkalom kínálkozik, tényleg megbocsátjátok-e őket? Mert ha nem, akkor ne sokat adjatok az imádságtokra.” (TU 36,2)

Ferenc pápa hangsúlyozza azt az evangéliumi igazságot is, hogy irgalmasnak lenni nem csupán lehetőség, hanem kötelesség is. Az utolsó ítéleten az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása szerint leszünk megítélve (Vö. MV 15). Evvel kapcsolatban idézi Keresztes Szent János egyik aranymondását. (MV 15).  „Az élet alkonyán a szeretet alapján ítéltetünk meg.”

[1] FERENC PÁPA: Misericordiae vultus kezdetű bullája, mellyel meghirdeti az irgalmasság rendkívüli jubileumá, Szent István társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 2015.

[2] Vö. ANTONIO MAS ARRONDO: Acercar el cielo. Intinerario espiritual con Teresa de Jesús, Editoial Sal Terrae, Santander, 2004. 189. old.

[3] LISIEUX-I SZENT TERÉZ: Önéletrajza, Ecclesia, Budapest, 1995. 21. old.

[4] Uo. 311. old.

[5] Uo. 115. old.

[6] Uo. 100. old.

[7] Uo. 101. old.

[8] Uo. 317-319. old.

[9] 324. levél

[10] Utolsó lelkigyakorlatok 31.

[11] 249. levél

[12] Mennyország a hitben (CF) 4

[13] 280. levél

[14]LISIEUX-I SZENT TERÉZ: im. 117. old.

[15] Uo. 263. old.