A Szentlélek által lefoglalt apostol lelkülete a Gyermek Jézusról nevezett Boldog Marie-Eugène atya és Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet szerint

Péceli Bence Imre OCD írása

 

Minden keresztény ember feladata, hogy tanúságot tegyen a hitéről és hirdesse az evangéliumot. Ennek leggyümölcsözőbb módja az, ha az ember a Szentlélek vezetésére bízza magát. Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet nővér és Boldog Eugène atya az apostolságnak ezen módjába avat be bennünket. Kifejezésmódjuk eltér egymástól: Erzsébeté személyes hangvételű, Eugène atya értelmi magyarázatokat ad. A két személy és a két megközelítésmód mégis rávilágít egymásra.

Az értelmi magyarázatokat abból a nemrég magyarul is megjelent könyvből vesszük, ami a Lélek lendületével címet kapta és boldog Eugène atya beszédeit gyűjti össze. A könyv utolsó fejezete a Szentlélek által lefoglalt apostolt mutatja be. Követjük a szerző tárgyalását, aki maga is kármelita szentek – főként Avilai Szent Teréz és Lisieux-i Szent Teréz – tapasztalataival példálózik. Most mellettük Szent Erzsébet írásaiból keresünk példákat.

 

A Lélek éltető jelenlétének tapasztalata

Marie-Eugène atya magyarázatában egyszerűen csak emlékeztet arra, hogy Jézus megígéri az apostoloknak, hogy a Szentlélek majd eszükbe juttat mindent. Az Istennel egyesült apostol tehát a Szentlélektől megvilágosított lesz. „Aki így eljutott a Szentlélektől való áthatóságra, abban megnyilatkozik a Szentlélek, benne Isten nyilatkoztatja ki magát.”[1] Ez az apostol esetében egy homályos, de valódi misztikus tapasztalat, és nem jelenti azt, hogy látványos jelenségek, mint például látomások járnak együtt vele. Ennél a résznél hivatkozik Avilai Szent Teréznek a Szentháromsággal kapcsolatos értelmi látomására és Lisieux-i Szent Teréznek arra a lelki tapasztalatára, amit úgy fejez ki, hogy „a Szeretet beléhatol és körülkeríti őt.”[2] A Szentlélekkel áthatott apostoli tevékenységet azonban leginkább a gyümölcseiről lehet felismerni. „Ráadásul az apostol egész tevékenységét a Szentlélek segítsége teszi majd elevenné. Amikor az egyháztörténelemben látjuk mindazokat a műveket, melyeket végbevittek a szentek, a rendalapítók, azok az emberek, akiket Isten a történelem fordulópontjára helyezett, hogy az ő apostolai legyenek, akkor megdöbbenünk azon, hogy apostoli tevékenységük mennyire gyümölcsöző volt. Ez a termékenység egész egyszerűen azzal magyarázható, hogy ezek a lelkek isteni művet vittek végbe; Isten mozgatta őket, képességeiket az Ő rendelkezésére bocsátották. Továbbra is személyes tevékenység volt, mégis isteni mű volt ez.”[3]

Szent Erzsébet nővérünk biztosan a Szentlélektől áthatott életet élt. Ő maga kérte felajánló imádságában, hogy „Ó, emésztő tűz, szeretet Lelke, »szállj reám«, hogy az Ige mintegy megtestesüljön lelkemben: hadd legyek Számára egy újabb emberiség, amelyben megújítja teljes Misztériumát.”[4]  Erzsébetnél tehát teljesen megvolt az a tudatosság, hogy a Szentlélekben akar élni és cselekedni.

 

Azonosulva az imádkozó és szenvedő Krisztussal 

Eugène atya Szent Pálnak a sokszor használt „et in Christo” (Krisztusban) kifejezésmódjából indul ki, amikor az apostolnak Krisztussal és az Egyházzal való teljes egységét magyarázza. Ez a szenteknél egy személyes tapasztalatra utal. A Krisztussal azonosuló nyelvezet megtalálható Avilai Szent Teréznél és Kis Szent Teréznél egyaránt. Idézi ez utóbbi kijelentését. „Nem tudom, hogy fogom csinálni a Mennyben, Istennel leszek, de nem tudom, hogy lesz ez, mert már itt a földön is teljesen vele vagyok…”[5]

A Szentlélek hatása alatt lévő apostol Krisztus lelkével azonosul. „A lélek Krisztussal együtt imádkozik, a Szentlélekkel imádkozik, azzal, aki Szent Pál apostol szerint kimondhatatlan sóhajtozásokkal könyörög a lélekben.”[6] Erzsébet maga kéri, hogy azonosulni tudjon Krisztus lelkével: „Kérlek, »öltöztess engem Önmagadba«, tedd, hogy lelkem azonosuljon lelked minden mozdulásával, árassz el engem, szállj meg engem, lépj a helyembe, hogy életem ne legyen más, mint kisugárzása a Te életednek!

Lisieux-i Szent Teréz mellett magát Szentháromságról nevezett Erzsébetet is említi Eugène atya. „Mert ez a lélek itt a földön, amint Erzsébet nővér mondta, »újabb emberiség«[7]. Krisztus a mennyben már nem hal meg, de itt a földön vannak még lelkek, egy újabb emberiség, akik imádkozhatnak és szenvedhetnek.”[8]

És itt jön elő a Krisztussal való együtt szenvedés témája. Mitől szenvednek? – teszi fel a kérdést Eugène atya. A válasz egyszerű: Krisztussal együtt szenvednek hordozva a világ bűneit. Magyarázatában ehhez a legjobb példának Lisieux-i Szent Teréz szenvedését látja. „A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz klauzúrájának falai mögött mondta: Ennek a korszaknak a bűnét hordozom, a modern hitetlenség bűnét. S nála ez a hit elleni kísértésekben nyilvánult meg, a szorongató szenvedésekben, kiáltásaiban, a fantomokban, melyek éjszakájában megközelítették őt, és így szóltak hozzá: nincs semmi a földi életen túl, a menny nem is létezik. A lelkek iránti szeretetből eszi a modern hitetlenség kenyerét, és éppen ezért válhat saját kora számára a világosság forrásává.”[9]

De vajon Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet is ezért szenvedett? Ha nem is mutatható ki olyan világosan a hitetlenség bűnének a hordozása az ő életében és halálában, mint Kis Szent Teréznél, biztosan Krisztussal együtt szenvedett, hiszen sokat imádkozott és áldozatokat hozott még a Kármelbe lépése előtt Chapuis úr megtéréséért, akivel egy házban lakott. Hogy valóban Jézussal élte át a szenvedését, azt jól példázza a következő levélrészlet: „Úgy érzem, be vagyok burkolva Krisztus szeretetébe, és amikor hátra nézek, úgy látom, hogy egy isteni működés van a lelkemben. Ó szeretet, olyan vagyok, mint aki összeroskadt ez alatt a súly alatt, akkor hát hallgatok és imádok…”(L 151). Egy másik levelében kifejezi azon meggyőződését, hogy a szenvedést a szenvedő Jézus Krisztussal való párbeszédben éli át. „El fogom mondani önnek, hogyan teszek, amikor egy kicsit fáradt vagyok: a Keresztrefeszítettet nézem, és amikor látom, hogy Ő egészen kiszolgáltatta magát nekem, akkor úgy tűnik nekem, hogy nem is tettem semmit Érte, aki értem fáradt, aki értem kimerült, hogy adjak neki egy kicsit abból, amit Ő nekem adott!”(L 156)

A Krisztussal való együttszenvedéshez Erzsébet nővér a szentmiseáldozatban való részvétel által nyer erőt. 1906. július elején ezt írta Angles kanonoknak: „Úgy szeretem Szent Pálnak azt a gondolatát, amit ön elküldött nekem! Úgy tűnik, megvalósult ez bennem, ezen a kis ágyon, ami az oltár, amin feláldozom magam a Szeretetnek. Ó kérje, hogy az Imádott képpel való hasonlóság legyen egyre teljesebb: »Configuratus morti ejus« (Átalakulni az ő halálára). Íme ez az, amit követek, ez ad a lelkemnek erőt a szenvedésben. Ha tudná, milyen romboló munkát érzek én az egész lényemben; ez a Kálvária útja, ami előttem megnyílik, és boldog vagyok, hogy ezen haladhatok, mint egy jegyes az isteni Keresztrefeszített oldalán. 18-án leszek 26 éves; nem tudom, ez az év az időben vagy örökkévalóságban fog-e befejeződni, és mint egy gyermek a jóakaratú apjától, kérem, hogy a szentmisén konszekráljon engem, mint Isten dicsőségének dicséretének ostyáját.” (L 294)

 

Tevékenység és szemlélődés szoros egységben 

Eugène atya egyszerűen magyarázza meg a tevékenység és szemlélődés egységének problematikáját. Szerinte, aki Istennel egységben él, annak ez a kérdés már nem is létezik. Az Istennel egyesült apostol mindig Istennel van, akkor is, amikor szemlélődik, és akkor is, amikor tevékenységekbe merül el. „Amikor olyan szenteket látunk, akik ezekbe a régiókba jutottak, nem választjuk már el a szemlélődőt a tevékenykedőtől; kívülről nézve szemlélődők vagy tevékenyek aszerint, hogy milyen életformát választottak, de önmagukban, valódi életükben egyszerre tevékenyek és szemlélődők.”[10] Kis Szent Teréz életét hozza példának. „Nem telik el három percnél több anélkül, hogy Istenre gondolnék.”

Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet életében fontosak azoknak az éveknek a tapasztalatai, amikor már vágyódott a kármelita életre, életkorát és érettségét tekintve meg is tehette volna a kolostorba költözést, édesanyja ennek ellenére visszatartotta. Ezekben az években Erzsébet tevékeny életet élt, mindezen keresztül mégis szemlélődő is volt. Az 1900-as év elején, amikor még a világban kellett élnie, ezt az imádságot fogalmazza meg Jézusnak. „ Ó Jézus, Szerelmem, milyen édes Téged szeretni, egyedül Tehozzád tartozni. Ah! Most, hogy minden nap a szívembe eljössz, hogy az egyesülésünk minden nap bensőségesebb legyen. Hogy az életem egy folyamatos imádság legyen, egy meghosszabbított szeretet cselekedet. Hogy semmi se tudjon belőled kizavarni, sem zajok, sem a szórakozások. Igaz? Annyira szeretnék én Uram Veled csendben élni. De amit leginkább kívánok, az az, hogy teljesítsem a Te akaratodat. És ha azt akarod, hogy továbbra is a világban maradjak, a Te szívednek vetem alá a szívemet. Neked ajánlom szívem belső celláját, hogy legyen az számodra egy kis Betánia. Jöjj pihenni. Annyira szeretlek Téged. Szeretnélek vigasztalni és Neked ajánlom magam áldozatul. Ó Mester érted, veled. Előre elfogadok minden áldozatot, minden próbát, még azt is, hogy nem érzem, hogy Veled vagyok. Csak egyet kérek Tőled: Mindig legyek nagylelkű és hűséges. (…) Teljesíteni akarom egészen az akaratodat, válaszolni a kegyelmedre. Szent akarok lenni veled és érted, de érzem tehetetlenségemet. Legyél te az én életszentségem! Ha sohasem javulok meg, kérlek és könyörgök hozzád. Vigyél magaddal, halassz meg akkor, amikor a Tiéd vagyok. Azt mondod, hogy a kis elkényeztetett gyermeked vagyok, de lehet hogy a próba hamar érkezik, és akkor én fogok Neked adni. Uram, én nem ezeket az ajándékokat és a vigasztalásokat keresem, amivel engem megnyugtatsz, hanem egyedül Téged. Támaszkodj rám mindig, többször használj engem. Hogy minden, ami bennem van, Tehozzád tartozzon. Rombolj le, tépj ki mindent, ami nem tetszik bennem, hogy egészen a Tiéd legyek. Ó Minden szívverésem szeretet cselekedet! Ó Jézusom, Istenem, milyen jó szeretni Téged, és egészen a Tiéd lenni.” (NI 5)

Erzsébet nővér a kolostorban élve, amikor a csend és a magány külső feltételei már adottak voltak, tudott nagyon cselekvő is lenni. Számtalan levelében kifejezi, hogy mennyire ott áll a világban küzdő, szenvedő rokonai és barátai mellett. Nemcsak átérzi küzdelmeiket, hanem biztosítja is őket arról, hogy a cselekvésben is Istennel tudnak lenni.

Utolsó lelkigyakorlatában is kifejezi azt a meggyőződését, hogy az Istennel egyesült embert már semmi sem választja el Tőle. „Az a lélek, aki behatol Istennek »ezekbe a mélységeibe«, amelyekről a király-próféta énekelt, s meg is marad bennük, aki következésképpen, mindent »Őáltala, Ővele, Őbenne és Őérte« tesz, azzal a tiszta tekintettel, amely némi hasonlóságot kölcsönöz neki az egyszerű Lénnyel – ez a lélek, minden mozdulásával, törekvésével, éppúgy minden cselekedetével, bármily közönséges hétköznapi tettek legyenek is azok, mélyebben »belégyökerezik« Abba, akit szeret.” (DR 20).

 

Isten művei feletti öröm 

Eugène atya szerint Krisztus nemcsak a fájdalmak, hanem az örömök férfija is volt. Mivel látta előre az Egyházban megszülető győzelmeket, szíve örömtől és hálától ujjongott. Tudjuk azonban, hogy Krisztus és a szentek is milyen nagy szenvedések és szorongattatások között búcsúztak el ettől a világtól. Ha ez így is volt, utolsó szavaik mégis az örömről, a békéről és a győzelemről tanúskodtak.[11]

Boldog Erzsébet kapcsán sem kételkedhetünk abban, hogy halálos betegségében nem szenvedett sokat, de abban sem, hogy földről való távozásából nem hiányzott az öröm. Utolsó, nagybetegen írt lelkigyakorlatos elmélkedései telve vannak az Isten műveinek, tevékenységének győzelmében való hitének örömkifejezéseivel. Ezekből már idéztünk is részleteket. Örömöt sugallnak azok a szavai is, amiket utolsó sóhajtásra mondott. „Megyek a Fénybe, a Szeretetbe és az Életbe.”

 

 

 

 

[1] A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT MARIE-EUGÈNE ATYA: A Lélek lendületével. Imádság és Cselekvés, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2013, 304. o.

[2] LISIEUX-I SZENT TERÉZ: Önéletrajz. A kézirat 212. o.

[3] Uo. 305. o.

[4] Felajánló imádság a Szentháromsághoz

[5] A GYERMEK JÉZUSRÓL ÉS A SZENT ARCRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ utolsó beszélgetései, Kármelita Rendtartomány, Budapest, 13. o.

[6] A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT MARIE-EUGÈNE ATYA: i.m. 307. o.

[7] Felajánló imádság a Szentháromsághoz

[8] A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT MARIE-EUGÈNE ATYA: i.m. 307. o.

[9] Uo. 308. o.

[10] Uo. 309. o.

[11] Uo. 309-311. o.