Mi kármeliták

A Terézi Kármel létrejötte

A XII. század vége felé a keresztesek szentföldi hadjáratai folyamán egyre több remete telepedett Palesztinában le a nagy ószövetségi próféta – Illés – tevékenységéről nevezetes Kármel-hegyen, Názárettől nem messze. A különálló remeték együtt élő közösséggé formálódtak, első kápolnájukat és magukat a Szent Szűznek szentelték, s Szent Albert akkori jeruzsálemi pátriárkához fordultak egyházi jóváhagyásért. Ő fogalmazta meg nekik életszabályzatukat a XIII. század elején az ún. Eredeti Szabály néven, amelyet III. Honoriusz pápa 1226-ban, majd IX. Gergely pápa 1229-ben erősített meg. Amikor a kármelitáknak a muzulmánok előre törésével el kellett hagyniuk a Kármel hegyét, Európába áttelepülve 1247-ben IV. Ince pápától kérték szabályzatuk módosítását megváltozott körülményeikhez. A Rend ismét megerősítést nyert, s egyre jobban elterjedt. A kolduló rendek státuszába sorolták be.

Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János lelki tapasztalatai és tanítása által egy új rend – az ún. Sarutlan vagy mai nevén Terézi Kármel – alakult, mely a XVI. század végén vált ki a régi (az ún. Sarus vagyis hagyományos) Kármelből. A Terézi Kármel eme két nagy misztikusának személyes kegyelmei és küldetése örökbe fogadásával jutott el karizmájának teljességére, amely az Istennel való egyesülés keresését apostoli és missziós célzattal is ötvözi, s az egész világon elterjedt.

A Terézi Kármel karizmája

A Kármel első XIII. századi remetéi olyannyira vágyódtak az Istennel Krisztusban megélhető mély kapcsolatra, hogy a keresztes háborúk viszontagságos körülményei közepette is azon a földön kívántak élni, amelyet a megtestesült Ige földi élete folyamán megszentelt. Életideáljukhoz a názáreti Szent Szűz valamint Illés próféta személye és Istennel megélt kapcsolata szolgált inspiráló forrásként olyan módon, ahogy a Szentírás vall róluk.

Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János élete és tanítása a Kármelt már nemcsak a saját tagjai felé, hanem minden őszintén Istent kereső lélek számára is egyetemes küldetéssel ruházta fel. E két nagy misztikus tanítása révén nyilvánvaló, hogy az Istennel való egyesülés megélése életállapottól függetlenül mindenkinek felajánlott ajándék: legyenek azok a világtól elzárt klauzúrában élő nővérek, vagy apostoli tevékenységben élő testvérek és nővérek, valamint a Kármel lelkiségét világban élő hívek. A Kármel küldetésének lényege ugyanaz valamennyi életállapotban élők számára: az imádságnak az élő hit, remény és szeretet révén való gyakorlásával „baráti kapcsolatra” jutni az élő Istennel, és másokat is erre segíteni. A Kármel-hegyén megalakult és Avilai Szent Teréz által megújított Kármel tanításának aktualitását és egyetemességét igazolja a boldoggá és szentté avatott tagjainak nagy száma mellett az a három egyházdoktori cím, melyet a Rend három legismertebb szentje a XX. században kapott: Keresztes Szent János 1926-ban, Avilai Szent Teréz 1970-ben és Lisieux-i Szent Teréz 1997-ben. A Kármel szentjeinek élete és tanítása arról szóló tanúságtétel, hogy az Istennel való közösség megélése minden ember legalapvetőbb hivatását jelenti.

Lisieux-i Szent Teréz szülei – Zélie és Louis Martin – az Egyház történetében első együtt szentté avatott házaspár. Általuk a Kármel küldetése a családban megélt kapcsolatokra is megnyílt: azt igazolva – amit a Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet családtagjaival megélt lelki tapasztalata is megerősít –, hogy az egymással megélt szeretetkapcsolataink legmélyebb titka Isten szentháromságos életében rejlik. A Terézi Kármel küldetése arra irányul, hogy annak tudatát tartsa ébren és mélyítse el, hogy életünk Istenben gyökerezik, s csak Vele „tökéletes barátságra” jutva teljesedhet ki igazán: az ember földi boldogulásának és örök üdvösségének javára.